Hogy kik vagyunk mi? Egy munkatárs kiválasztással és önfejlesztő tréningek tartásával foglalkozó csapat,

akik több mint tizenegy éve foglalkoznak személyiségjegyek kutatásával, kialakulásával és vizsgálatával, és akik a saját bőrükön tapasztalták meg, milyen nagy segítség a hétköznapokban, ha valaki tisztában van a saját és környezete személyiségjegyeivel, felvett mintáival.

Hiszen csak így nyílik lehetőség a változtatásra, fejlődésre. Foglalkoznak Enneagramm-mal, DISC-cel, vérmérsékletek meghatározásával, MBTI-vel, illetve folyamatosan képzik magukat az emberi működést érintő minden témakörben.

Az elmúlt években több száz embernek segítettek rálépni az önismeret rögös és egyben nagyszerű útjára.

Önismereti tréningek

Azoknak ajánljuk, akik szeretnének rálátni arra, hogyan is működnek, működtek tudattalanul eddig életük folyamán. Sokszor tapasztaljuk, hogy az emberek többségének nincs rálátása arra, hogy mik a valós értékei, miben erős, illetve hol vannak a személyiségfejlődésében kisebb nagyobb hiányosságok.

Meggyőződésünk, hogy működésünk akkor optimális, ha bizonyos “személyiségrészeink”, úgy mint test, lélek, szellem, egyenlő ütemben fejlődnek, így egyensúlyban tartva bennünket. Nagyon örömteli látni azt, hogy egy-egy tréning közben a résztvevők rádöbbennek, mi is hiányzott eddig az életükből, miért csúszott el a kommunikáció a házastársaikkal, barátaikkal, gyermekeikkel, munkatársaikkal. Megértik, hogy a fejlődés első lépcsőfoka az önismeret, később az önfejlesztés, végül mások segítése.

Ezek az élmények újra és újra megerősítenek minket abban, hogy a megszerzett tudásnak csak akkor van értelme, ha az másokon is segít, illetve ha azt másokkal is megosztjuk.

Cégfejlesztés

Cégfejlesztés

A cégvezetők sokszor küzdenek általános problémákkal, mint:

  • Hogyan találják meg a megfelelő adottságokkal és képességekkel rendelkező munkatársakat?
  • Az emberei elég hatékonyak-e arra a posztra, amit éppen betöltenek, vagy más munkakörben sokkal jobb teljesítményt is nyújthatnának?
  • Jól működik-e a csapat, a csapaton belüli kommunikáció?
  • Hogyan oldhatóak meg a munkatársak közötti konfliktusok?
Ezekre a problémákra tudunk gyors és hatékony segítséget nyújtani ügyfeleinknek.

Cégünk a megbízások elvégzése során két dologra koncentrál. Az első, hogy a cégvezető a munka befejeztével hatékony munkatársakkal legyen körülvéve, a második, hogy a cégnél dolgozó munkaerő feladatainak elvégzése közben azt érezze, hogy erre született, harmonikus, tartós konfliktusoktól mentes környezetben végzi feladatait.

Tapasztalataink szerint ez megtöbbszörözi bármely cég termelékenységét, hatékonyságát és rugalmasságát, ami a jelen gazdasági környezetben komoly versenyképesség növekedést jelent a piacon.